- Ismertető
- Wellness
- Konferencia
- Elérhetőségek
A Hotel Kalocsa méltán vált a város egyik legkedveltebb szállodájává, hiszen a város központjában fekszik. Szállodánk 25 kétágyas szobával rendelkezik. Szobáink és fürdoszobáink az elmúlt év során teljes felújításon estek át. Lehetoségük van választani dohányzó, nem dohányzó, egybenyitható szobák és nászutas lakosztály közül. Ezen kívül háziállattal érkezo, illetve mozgáskorlátozott vendégeink számára kialakított akadálymentes udvari szobát tudunk biztosítani. Minden szobánk muholdas programokkal ellátott LCD monitoros televízióval, telefonnal, minibárral, igény szerint pótággyal felszerelt.
Asztrik Éttermünkben, a magyar és nemzetközi specialitások mellett lehetoség van diétás, bio és vegetáriánus ételek fogyasztására is.
Drinkbárunk kellemes idotöltést ígér vendégeinknek, nyári idoszakban belso zárt kertünkben várjuk a felfrissülni vágyókat.
Szállodánk középkori pincéjében borozót alakítottunk ki, ahol finom borok zamataival ismerkedhetnek meg az idelátogatók, valamint kisebb baráti, családi rendezvények színhelye is lehet.
Kölcsönözheto quad, jet-boot, jet-sky, cross motor, kerékpár és autó. Mindezek mellett túrázás, lovaglás, horgászat, vadászat, nyáron tenisz várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat.
|
|
|
Vállaljuk új konferenciatermünkben koktélpartik, állófogadások, meetingek, esküvok, bankettek teljes köru színvonalas lebonyolítását. Technikai felszerelés: projektor, laptop, videó, TV, DVD, kihangosító berendezésTovábbi szolgáltatásaink: Maria Galland Kozmetika, L.Oréal fodrászat, Phytomer testkezelések, állószolárium, Hot Spring masszázskád, élmény-, és csobbanómedence, finn szauna, gozkabin, relaxációs padok, hidroxeur kádak, infrakapszula, infraágy, fitness terem kardio gépekkel, parfüméria, ajándékbolt, trafik és kávézó
- Wellness Hotel Kalocsa****
- 6300 Kalocsa,
Szentháromság tér 4. - Telefon: +36 30/ 653-1443
- sales@hotelkalocsa.hu
- www.hotelkalocsa.hu
- 3 éjszakás szállás
- érkezéskor arab teakülönlegesség a szálloda Mozaik Kávézójában
- bőséges svédasztalos vagy magyaros villás reggeli
- 3 x 6 fogásos, gyertyafényes vacsora a szálloda Asztrik éttermében
- wellness sziget használata (élménymedence, bel és kültéri jakuzzi, merülő medence, finn és soft szauna, gőzfürdő, relax padok, pihenőszoba)
- részvétel a szertartásos szauna szeánszokon - különböző felöntésekkel és különböző szauna krémek használatával, mely a bőrnek kellemes tapintást, selymességet biztosít. Pl: vilmoskörte, fahéjas alma, levendula, mentolos eper, narancs, zöldalma, jeges méz, rózsaolaj, kamilla, akácfa virág, és még sok-sok fajta....
- fitnesz terem, cardiogépek használata
- személyenként 90 perces hammam fürdő a szálloda gőzfürdőjében
"Teljes testi és lelki megtisztulás”
- fürdőköpeny használata
* A magas hőmérsékletnek és a páratartalomnak köszönhetően izzadással és szellemi pihenéssel hat a szervezetre. A szappanos masszázstól és a súrolástól a test megszabadul az elhalt bőrsejtektől, a vérkeringés felfrissül és az izmok ellazulnak.
Ár: 9.500 Ft/fő/éjszaka
Hosszabbítás: 10.000 Ft/fő/éj
Üdülési csekk elfogadó hely!
- 7 éjszakás tartózkodás
- bőséges svédasztalos vagy magyaros villás reggeli
- wellness sziget használata (élménymedence, bel és kültéri jakuzzi, merülő medence, finn és soft szauna, gőzfürdő, relax padok, pihenőszoba)
- részvétel a szertartásos szauna szeánszokon - különböző felöntésekkel és különböző szauna krémek használatával, mely a bőrnek kellemes tapintást, selymességet biztosít. Pl: vilmoskörte, fahéjas alma, levendula, mentolos eper, narancs, zöldalma, jeges méz, rózsaolaj, kamilla, akácfa virág, és még sok-sok fajta....
- fürdőköpeny bekészítése a szobába
- 1 alkalommal kerékpár-kölcsönzési lehetőség
Ár: 6.200 Ft/ fő / éj
Összesen: 43400 F/ fő/ 7 éj
Félpanziós felár: 2000 Ft/fő/nap
Üdülési csekk elfogadó hely!
- 3 éjszakás szállás
- bőséges svédasztalos vagy magyaros villás reggeli
- 3 X 6 fogásos gyertyafényes vacsora a szálloda Asztrik éttermében
- Borkóstoló Hajóson az aranyérmes palackos borok világában!
- wellness sziget használata (élménymedence, bel és kültéri jakuzzi, merülő medence, finn és soft szauna, gőzfürdő, relax padok, pihenőszoba)
- részvétel a szertartásos szauna szeánszokon - különböző felöntésekkel és különböző szauna krémek használatával, mely a bőrnek kellemes tapintást, selymességet biztosít. Pl: vilmoskörte, fahéjas alma, levendula, mentolos eper, narancs, zöldalma, jeges méz, rózsaolaj, kamilla, akácfa virág, és még sok-sok fajta....
- Fittness terem, cardiógépek használata
- fürdőköpeny
Ár: 9.160 Ft / fő / éjszaka
Összesen: 27 480 F/ fő/ 3 éj
Hosszabbítás: 10.000Ft/fő/éj
Üdülési csekk elfogadó hely!
3=4 !!! Kizárólag hétköznapi igénybevétel esetén 3 éjszaka áráért 4- et adunk ajándékba!
- 3 éjszakás szállás, sarokkádas szobában
- bőséges svédasztalos vagy magyaros villás reggeli
- 3 x 6 fogásos, gyertyafényes vacsora
- pezsgő és csokoládéba mártott gyümölcsök bekészítése a szobába
- 30 perc hydromasszázs-kád használat
- 1 csokoládés egész test pakolás
- wellness sziget használata (élménymedence, bel és kültéri jakuzzi, merülő medence, finn és soft szauna, gőzfürdő, relax padok, pihenőszoba)
- részvétel a szertartásos szauna szeánszokon - különböző felöntésekkel és különböző szauna krémek használatával, mely a bőrnek kellemes tapintást, selymességet biztosít. Pl: vilmoskörte, fahéjas alma, levendula, mentolos eper, narancs, zöldalma, jeges méz, rózsaolaj, kamilla, akácfa virág, és még sok-sok fajta....
- fitnesz terem, cardio gépek használata
- fürdőköpeny használata
Ár: 31.990 Ft / fő / 3 éjszaka
3=4!!! Kizárólag hétköznapi igénybevétel esetén 4 éjszaka ingyenes!!
Hosszabbítás: 10.000 Ft/fő/éj
Üdülési csekk elfogadó hely!